2013. január 13., vasárnap

Triatlonok nyara

Long time no entry. De itt vagyok, elek, futok, edzek, csak a blogolo-kedvem csappant meg a nyaron. Nem eroltettem, gondoltam, kivarom amig visszater. Persze lehet, hogy csak elobb kellett volna uj sport-orat vennem, mert vegul attol jott meg a kedvem. Megsem jarja, hogy csak en tudjak rola! :D

Azert gyorsan elmondom, mi minden tortent az aprilisi bejegyzesem ota. A majusi T50-rol meg keszult bejegyzes, aztan eltuntem a fold alatti vilagba, ahol nem futok tarsasagban, senki nem dokumental, csak en magamat, es aztan el sem meselem az interneten. Igen elegedett voltam, hogy ilyen szepen szembe sikerult kanyarodnom a trenddel, es a napi x ora, amit addig blog irassal es olvasassal toltottem, sem jott rosszul.

Eloszor csak bedacoltam, es ujra ledobtam azt a 3 kilot, amit az orvos tanacsara szedtem fel tavasszal. Igy konnyebb volt futni, es megint jobban ereztem magam. Persze az elejen a szervezetem kicsit nem ertette, de aztan csodak csodajara rendbe jottek a korabbi problemak, amiket ugye itt nem reszletezek ;) Tehat nem volt igaza a dokinak, vagy ki tudja, de a lenyeg hogy megjavultam. Azert nem kezdtem egybol ujra maraton-treningbe, ovatosan futogattam. Majus 210km  futas (de ebben meg benne volt a T50) - 200 bringa, Junius 160 futas - 210 bringa, Julius 115 futas - 135 bringa, Augusztus 160 futas - 115 bringa. Mellette kettlebell, erosites, kirandulas, stb.

Majusban Jordaniat terrorizaltuk a csupasz labszaraimmal, kilogo vallammal es nem utolso sorban fedetlen fejemmel, esett is egy-ket csorba a becsuletemen, beszoltak, megfogtak, mas vilag, na. De azert renduletlenul futottam, Petraban, Ammanban, meg a sivatagban is :)  Hatalmas elmeny volt amugy ez tura, baromi kalandos es nomadra sikerult, volt stoppolas, sivatag kozepen ejszakazas, homokvihar, szalmonella, holt-tengeri socsipes, de csak csupa hihetetlen jo emlekunk maradt :)

 itt a cool lebegos ujsagolvasas kozben jol a szemembe ment a so es epp sirva sikitok
 stoppolasunknak a rendorseg vetett veget :))


 Junius elejen a RunTour szeria brnoi allomasan futottam egy jo 10-est, orult hosegben, 46:37 lett, amit szegyelltem, 45 ala celoztam :) De igy is eleg volt a noi 3. helyre, ami szerintem felnott korom elso nem korosztalyos, nem airliner, semmi mas modon nem limitalt helyezese. Egyebek kozt egy utalvanyt nyertem, amibol bukosisakot vettem :)


 Kveta Peckova az 1.helyen, az egesz szeriat vegig utazta (es megnyerte)

 Szinten juniusban lenyomtam elso triatlonomat az uj evezredben, es nagyon elveztem.  Mi regen V-vel nagy triatlonosok voltunk, tobbszor kvalifikaltuk magunkat Diakolimpia orszagos dontore, ahol az elso 8-on belul vegeztunk, ami akkor nagy szo volt. Aztan azota pause. Ugyhogy meglepeteskent ertek bizonyos dolgok, itt a Zelezny Byk-en, Olesoviceben, jo 15 evvel kesobb. En ugye nem vagyok az a prud tipus, de azert amikor az elmezonyben a csajok a biciklidepoban tok lazan meztelenre vetkoztek, hogy atvegyek a bringas dresszt, majd bringa utan ugyanezt a futocuccal, akkor azert meg kellett allapitanom, hogy megvaltoztak az idok :) Persze regen nem is vacakoltunk tech ruhazattal, az uszodresszre feldobtunk egy polot (vagy nem), cipot es mentunk. Egyebkent en itt is hasonloan jartam el, es a depo-idoim siman vertek mindenkit. Meg amugy sem futottam rosszat, pedig a tobol kijoveskor jol elvagtam a talpamat is.

400-16km-4km, 1:15 - age group 4. hely



Meg mindig junius - elreppentem a legkisebb hugicamert New Mexicoba, ahol egy evet tanult. Ott is futottam kicsit, aztan hazafele Washington DC-ben egyutt futottunk a hoteltol a legkozelebbi WalMart-ig meg vissza, imigyen megsporolva vagy 50 dolcsi taxi-koltseget :) B batran turte, lenyomtunk egy laza 14 kirit, szerintem ez szemelyes rekord volt neki, de nem sokat panaszkodott :) Nepszeruek voltunk az ut szelen futva, de ugye B 18 es gyonyoru, ugyhogy nem vettem magamra a dudaszot :)

 B 2 futas kozt a WalMartban :)

Augusztusban egy ceges Ironman-valton vettem reszt Frankfurt mellett. 10 lany egy csapat, mindegyikunk az Ironman tav tizedet nyomta le, szimultan, nyilvan. Egy savban usztunk egymas mogott, onnan aztan ki-ki a sajat tempojaban folytatta. A csapatbol en vegeztem elsokent, mert sajnos a jobb triatlonosaink nem ertek ra. De meg igy is dobogon vegeztunk, ami hatalmas szo, itt tobb szaz valto indul, Nemetorszag legnagyobb cegei reprezentaljak magukat.

 
 LH Trialadies

 vegyes csapat : FRA, HAM, BUD, BRQ (es meg kitudja honnan)


 
folyt kov.



2012. július 1., vasárnap

Marcius - Aprilis

Marcius.
184km futas, 101km bringa. Egy utolso kosar edzes, kb 4.5 oranyi erosites. Ha hihetek a statisztikaknak. Hiaba torom a fejem, nem jovok ra, miert van 5 nap hiatus epp a Lufthansa Felmaraton utan. Le nem serultem... beteg lettem volna? Vagy utaztunk?! Vagy csak elfelejtettem beirni??

Mindegy is. A felmaraton szokas szerint szarul sikerult, de nem tudom, mit vartam, az idei alapozas ugye nem volt a legerosebb. 1:46:23, ha masra nem, legalabb arra jo volt, hogy a tavalyi gyasz-rekordomat megdontsem. A maraton-treninget szepen csinaltam, eloiras szerint, attol a hettol eltekintve (gondolom).





Aprilis.
261km futas, 116km bicikli, 2km seta, 4:09 oranyi erosites. Itt mar bedurvult a maraton-trening, en meg szepen kovettem. Le is dobtam egy kilot. ASCA CrossCoutry Becsben: egyeni 3., csapat 3. helyek. Sajnos az osztrakok nagyon erosek voltak, meg Iceland Air-ek is idetalaltak, roluk jobb nem is szolni, szegyentelenul jok. A sajat 5-os korom utan a fiukkal is lenyomtam meg egy kort, Yasminnal egyutt, csak lelki tamogataskent, meg hogy legalabb a 10k edzes meg legyen. Utana jot kajaltunk es igen jol ereztuk magunkat. Innen hazarohantam a 10 eves (!!) osztalytalimra, ami nagyon megerte, irto jo volt ujra latni majdnem mindenkit.


 Itt szegeny OS-ekkel, nagyon jo repi otlet, de sajnos ettol meg nem szeretik jobban az anyaceget (hanem utaljak)...



2012. május 15., kedd

Negykezlab a Terep50 - avagy felesleges, am tanulsagos pontszerzesunk tortenete

Ugy kezdodott, hogy a hugom meg en kitalaltuk, hogy el kene indulnunk a CCC-n. Az indittatas, hogy kozos barataink, akiknel kemenyebb legenyeket aligha ismerunk, feladni kenyszerultek. Na majd mi megmutatjuk!
A nevezes feltetele tobbek kozott egy pont, mondja V, es mar kesz is a terv: megyunk pontot szerezni. A teli 85 kilis Torturat inabb elvetjuk, marad a T50. Nezegetem a felteteleket, 50km 8 ora alatt... hat azt barki vegigkussza negykezlab, hatrafele is, es meg marad 2 oraja!
Fast forward egy fel ev, es eppen ebbeli (valtozatlan) nezetemet osztom meg Babosi Gyurival es Agi futrinkaval, akikkel a rajt elott talalkoztunk. Kicsit furan neznek ram, de nem vitatkoznak. Mindenki a szintkulonbsegrol es egyeb viszonyokrol akar tarsalogni, en meg csak magamban bazsajgok, otletem sincs, hogy mennyi, milyen a profil, meg egy rajzot sem lattam :) V szervezte meg az egeszet, a nevezestol a kijutason at mindent, es en, akinek az elete egy allando 5 eves terv, elvezem, hogy vegre nem kell nekem fognom a gyeplot. Es hogy nem tudom, mi var ram.


Szinte tökéletesen felkészültem a versenyre. Szombaton csak délután hatra hívtam vendégeket, négyszer is elmentem az új, csillapítás nélküli cipőmben futni, időben neveztem, és indulás előtt még egy régi ásványvizes palackot is kiöblítettem, hogy legyen nálam folyadék útközben.
Azt persze tudtam, hogy nem fogok rohanni, a cél a teljesítés volt, persze magamban mosolyogva gondoltam csak nyolc órán át tartó futásra, szinte biztosra vettem, hat, de max hét óra elég lesz. Ezzel szegény H is így lehetett, mert közben jött rá, hogy én tényleg nem fogok sietni az egyenes szakaszokon (sem).


Bar reggelizni nem sokat tudtam az idegtol, a rajt elott mar laza vagyok. Velem ellentetben V egy oriasi adrenalinhullamon szorfozik eppen. Futottunk mar "parszor" egyutt, hozza vagyunk szokva. Hiaba jatszunk teljesitesre, nem akarunk senkivel sem versenyezni, es tudjuk hogy egymasra szamithatunk, o regen sprinter volt, ehhez szokott a szervezete. Ha start, akkor nagy adrenalinloket. Ez 60 meteren a legjobb taktika, ott robbanni kell, 10sec utan meg ki lehet engedni... Sajnos itt kicsit mashogy nez ki a helyzet.

Az első meglepi Zsíros-hegynél ért, amikor a sor mellett lassan elkocogva a tűző nap és az emelkedő úgy felvitte a pulzusomat, hogy kezdtek összefolyni a kövek. Na jó, gondoltam, akkor ne pazaroljuk az energiát a kerülgetésre, álljunk be nyugodtan a sorba. A meredeken felfutásnál viszont csak egy rosszabb dolog van, a félig felfutás: hirtelen ritmusváltás, szegény pulzusnak esze ágában sincs visszaállni, és még a futás lendülete sem visz előre.

Szoval akkor ez Zsiros hegy? V helyi gyerek, ismeri a terepet, ugyhogy folyamatosan nyuzom, most hol vagyunk, mikor kezdodik az emelkedo, milyen gonosz lesz, o meg turelmesen valaszolgat. Szerintem varja mar a hegymenetet, ahol majd elhallgatok, hirtelen nehezebben jon a levego. Jol felmegy a vernyomasom, es V kimeletlenul elozgeti a sort. Vegul besorolunk es eroltetett menetu gyalogolasba valtunk, hugica megkonyorult rajtam, gondolom, es aldom a nevet.

De sebaj, ezt az akadályt még elég könnyen vesszük, és a rákövetkező Csabáig tartó ajándékmenet sok mindenért kárpótolja az embert, előre is. Hazai szakasz, lejt is, árnyékos, H-val kellemesen beszélgetünk tervekről, elviccelődünk K. Petiékkel, és igyekszem élvezni ezt a könnyű részt, mert tudom, rossz stratégia csak a nehéz emelkedőket észrevenni.
Nem beszélve arról, hogy a faluban Füge, a becsatlakozó német vizslám vár, rá 500 méterrel pedig a második frissítés. Még mindig csak gyümölcsre vágyom, bár reggelizni sem sikerült igazán, Lord kekszet és sajtot kóstolgat, nem túl lelkesen, a pontőrök viszont annál kedvesebben töltögetnek nekünk és a kutyáknak is vizet vagy izót. H hátát újra megterheljük a tele izós kulaccsal, és már szaladunk (?) is tovább. Füge a temetőbe invitál minket, de rászólok, korai lesz még, majd 20 km múlva.
Ebben azonban tévedek. Jön a másik kedvencem csévi szakasz, itt mezítláb szoktam élvezni a homokot, most viszont erővel teszem egymás után a lábaimat, hát nem így szokott itt menni. Ismét megállapítom, hogy attól még, hogy a víz nagyon jól esik, nem kéne annyit inni belőle, mert úgy kell magam után hurcolnom a tele gyomromat. Egy kedves futótárs meghallva H sóhajait némi sónyalásra, sótablettával kínál minket. Bár fogalmam sincs (oké, sejtéseim azok vannak), pontosan mire jó, elfogadjuk, és köszönjük szépen.

Testverkem nagy motivator, igy az "ajandek" arnyekos lefele szakaszokra jo elore figyelmeztet, mig a gonosz emelkedok hiret mindig lefele tuningolja. Bar ebbe nagyon kellemesen beleelhetne magat az ember, valahogy nem hiszek az ajandekokban. Foleg az ajandek lejtokben. Egy futotars mogottunk hasonlo velemenyen van, jot nevetunk egyutt. Csunya konnyelmuseg! Megsertettuk a hegyet, aki veres bosszut fogad.
Mivel a reggeli rovidre sikerult, mar az elso frissitoponton probalok enni. Par falat gyumolcsot nyelunk, nagyon jol esik! A csokira es kekszre viszont nezni sem birok. Az idokozben becsatlakozott Fugevel kiegeszulve mar egesz csapat vagyunk, es nem is rossz! Bar az egyeneseket szivesen megtolnam, orulok, hogy V egy hajszallal lassabb tempojahoz kell igazodnom. Ismerem magam, ha nem fognak vissza, elrohanom. Nem ez lenne az elso, viszont a legdurvabb mindenkepp! V szabadkozik, en csak orulok. Az ido nem faktor.
Beiktatunk egy WC-szunetet, ami eleg hosszura sikerul, sajnos az erdoben guggolva alkotas nem tartozik a legjobb kepessegeim koze. Szegeny V es Fuge teljesen kihulik, mire lefujom az expediciot. A hasam sajnos erosen faj, de nincs mit tenni. Remenykedem, hogy ez nem lesz faktor.


Lassan kiérünk az aszfaltra, tűző nap, ez nem az én terepem. Meg a cipőmé se. H örül, neki néha jól jön egy kis épített út, jobban hozzá van szokva. De legalább még mindig tudom, hol járunk, és ismét árnyasabb részre jutunk, ami szuper lenne, ha nem emelkedne. Felváltva sétálunk és kocogunk Klastrompuszta felé, lassan-lassan, de azért haladunk. Hopp-hopp, én idáig vagyok kalibrálva, 20-25 km, köszönöm szépen, akkor nekem mára elég is volt.
De nem nagyon van választásom, megérkezünk a pontra, meleg van, már 3 órája folyik rajtunk a só, még szerencse, hogy a pontőrök szó szerint tárt karokkal várnak, jó ide megérkezni. Cipőt cserélek, H is zoknit vált, elég a meleg kompresszióból, Füge lelkesen lefoglalja a kutat. Ismerősök érnek utol, nahát, azt hittük, már rég elmentetek, hát nem. A hangulat ezen a ponton már kezd igen bajtársias lenni, aki versenyezni jött, már rég elhaladt itt, mi magunkért-egymásért küzdünk, egyelőre még az idő sem ellenfél.

Az egyeneseken es lankas reszeken maguktol visznek a labaim, igy Klastrompuszta elott nem sokkal kijelentem, hogy en mar nem aggodom, erzem, hogy megcsinaljuk. V orul, hogy igy erzek, de inkabb szerenyen nem csatlakozik az elotte szolohoz. Hugicam boren sorozsak viragoznak, nekem viszont csak nem akarodzik izzadni. Ez nyugtalanit, mert a vizet viszont rettenetesen kivanom. Felek, hogy megint leallt az emesztesem, az elmult napokban egy virus jatszik velem, es ez a kedvenc trukkje. Legyszi, ne most.
A WC-szunet miatt az utolsok kozott erunk a feluthoz, ez kicsit fura erzes, nem szoktunk utolsok lenni. De nem rossz, mindenki kedves, es Gyuri is feltunik. Elkepedunk, hogy mit keres mogottunk, o meg csodalkozik, hogy mi mit keresunk ilyen hatul. Na igen, az internetes illuzio hatalma... :)

Dobogókőt máskor szívesen megfutom Csabáról, most azonban végig gyalogoljuk, igaz, még nem vonszoljuk magunkat, de a daliás hegymenetek ideje már elmúlt. Jön a gonosz emelkedő, rajta is túlvagyunk, hamarosan kiérünk az aszfaltra, a tető viszont még messze van, és egyre kevésbé akar közeledni. Fent újra nekiállunk kocogni, de még 1-2 km a pont, már nem esik jól. Azért csak megérkezünk, 33, éljen, kedves ismerős fogad a csippantásnál, és amúgy is, mindenki segítőkész, biztatnak, támogatnak, pedig csak a végén kullogunk. Sós sütit eszem és kólát iszom, H 20 évig utált mazsolájától reméli az energiát, tessék, így lesznek jó barátok az ellenségekből. Fügét mások itatják, nekem erre sem kell figyelnem, hihetetlen.

Dobogoko meg mindig jo formaban talal, ez ugyan meg csak 33, de azert bizakodasra ad okot. Igaz, mar mogottunk van nemi seta is, ami az en emelkedokhoz nem szokott labaimnak nagy konnyebbseg. V "kedves ismerose" viccesnek erzi, hogy a versenyben elfoglalt elokelo pozicionkkal cukkoljon, en kicsit kevesbe. V-t nehezebb kihozni a beketuresebol, derusen valaszolgat, mikozben Fuge atrendezi a frissitopontot, kulonos tekintettel az izos kancsora, aminek tartalmat kitartoan probalja a hatara loccsantani. Itt kicsit haklisak a kutyara, amiben lehet nemi igazuk, tekintve, hogy az asztalrol probal enni es inni :)


Bizakodva indulunk útnak, az ösvényen csodálkozó turisták bámulnak, né má, futók. Elengednek, drukkolni ugyan nem marad idejük, de legalább nem is hátráltatnak. Lefelé H kis békát játszik, megnézi közelről a köveket, de egyik sem nyeri el a tetszését, úgyhogy továbbkocogunk. Éljen, lefele. Sok lefele.
Sajnos már ezzel sem lehet teljesen elnyerni a tetszésünket, fájnak a térdek, itt zsibbad, ott szúr, amott meg húzódik. H-nak kimegy a bokája is, de kemény, nem adja meg magát, Füge pedig türelmesen néz ránk és vár, hát gazdi, sosem vagy gyors, de ez azért…
38 körül már egyetlen gondolat éltet, hogy mindjárt itt az utolsó pont, onnan meg már csak a cél. Haha, néha kell ez a boldog tudatlanság, ha tudom, mi vár ránk, nem biztos, hogy továbbindulok.
A pont előtti kilométerek tízszer olyan hosszúak, mint az összes többi, de nem, baj, csak azért is kicselezzük, megvan a pont. Mindenki nagyon kedves, persze, nyugodtan mosakodjatok, itt van a kút is, hozunk még vizet, ha kell. Pedig nyugodtan odaküldhetnének minket a kúthoz, de nem, inkább kímélnek, itatják a kutyát, locsolják is, és biztatnak, újra belénk öntenek pár km-re elegendő energiát. És mosolyognak, ami nagyon jó, mert mi ugyan még humorunknál vagyunk, de a futás már csak összeszorított foggal megy.
Jó itt, a mezőny vége felé lenni, mert mindenki biztatja a másikat, mindenki kedves, el tudunk viccelődni a bénaságunkról, és nagyon drukkolunk, hogy aki megelőz, teljesítsen egy jobb időt, aki lemarad, az pedig beérjen.

Dobogoko utan lefele indulunk, jokedvuen szokellunk lefele a koveken. Egyre tobb kollegat elozunk vissza, meg is jegyzem V-nek, hogy felszallo agban a szerencsenk. Mintha ketkedest hallanek a hangjabol - hogy lehet valaki ilyen realista?! :) Vegre a hegy megsokallja a nagykepusegemet, es a kovetkezo kiallo kovel szepen elgancsol. Akkorat csattanok, pofara, amekkorat erdemlek, es egy par pillanatig nem vagyok benne biztos, hogy meg egyben vagyok. De csodak csodaja, semmi komoly bajom, meg a terdem sem verzik. Kicsit kipotyog a konnyem, foleg duhomben, de felszivom magam es tovabb futok. A hegy erre nem szamitott! Latja, hogy nem lesz ilyen konnyu elbanni velem, igy megint fortelyhoz folyamodik. 500 m sem telik bele, es lefordulok egy korol, jol meghuzom a bokam. Mintha a dobogokoi deru egy elettel ezelott lett volna... szipogva, elkenodve, es jelentosen lelassulva santikalok tovabb. A hegy dorzsoli a kezet. Szerencsere V elozo eleteben cheerleader lehetett, megint megvigasztal es felvidit, es a hegy egyelore alulmarad. Meg egy WC-szunetet kell tartanom, szegeny V megint var ram jo 5 percet, ha nem tobbet. A guggolas ugy faj, hogy nem tudok koncentralni. Mire felallok, a labaim kove valtak. Viszont a hasam meg mindig csikar.
41km, az utolso frissitopont. Agival talalkozunk, azt mondja, kicsit megzuhant. De azert batran menetel tovabb. Mi eszunk, iszunk, itt mar a csoki is lecsuszik. Mar csak egy nagy lendulet, es ott a cel, probalom mondani magamnak. Sajnos a maraton treningem ennyire keszitett fel, ugy erzem, szivesen kiszallnek. A hugicam hasonlo keppen erezhet, de nem ulunk le, mert akkor vegunk. Ezen a ponton hyper kedves mindenki, kicsit tulsagosan is... probalok talalgatni, minek koszonheto a kituntetett figyelem, ennyire hatul vagyunk, ennyire rosszul nezunk ki? Igaz, magunk is egyre tobb zombis hasonlatot hoztunk az utobbi oraban... de azert megis. Merfoldes mumosollyal probalok mindenkit megteveszteni. Nekem aztan semmi bajom, ez eddig babapiskota volt!

Elkezdődik a sokak által várva várt emelkedés Prédikálószék felé, mi szűzen vágunk neki, ha jártam is már itt, nem futva és régen lehetett csak. Új ismerősünkkel, Bélával beszélgetünk, biztatjuk egymást, de lassan lemarad, szívesen segítenénk, ha lenne még miből. Szembejövő turisták biztatnak, hogy még nagyon sok van hátra, és szörnyű meredek lesz, köszi. Ismerős is jön szembe, csak két zombit lát, de én örülök neki.

Nekem ez az emelkedo kifejezetten ismeros! De ha jartam itt, biztos hogy nem futva. Bela es mi harman egyutt kapaszkodunk felfele, es az egesz kezd komikus formatumot olteni. Futokhoz mar reg semmi kozunk, de lassan a szembejovo nyugdijas turistacsoportok is fittebek, mint mi vagyunk. A humorunk viszont meg mindig megvan, jokat nevetunk magunkon.


Aztán kapaszkodunk és kapaszkodunk, sziklamászásnál megtanultam, hogy a lábmunka az igazán fontos, ebből most arra a megbízható következtetésre jutok, hogy akkor futás közben a karmunka, hát nem szégyellem megragadni a köveket. H is élvezi a meredeket, istenem, hogy lehettünk ekkora barmok, hogy ezt csakúgy bevállaltuk, pokolba a CCC-vel, de még a T100-zal is, minket senki nem lát többet hegyen. Megtámasztjuk a hátunkkal a fákat, úgyis dőlnek, H nagyon racionálisan érvel, hogy ugyan most legszívesebben sírna, de akkor nem kapna levegőt, én pedig két lihegés között határozottan egyetértek. Az időnk fogy, a másfél km/h-s tempót nem kalkuláltuk bele a dologba. H azt mondja, elég fehér vagyok, amit a hőmérséklet és a felfele kúszás nem indokol, hát igen, kiválóan érzem magam. Csak kaját ne említsen senki.
Füge néha szomorúan visszanéz ránk, hát gazdikák, ez rohadt gáz, de azért én megvárlak titeket.
Két kedves pécsi futótársnővel ismerkedünk meg négykézlábazás közben, egyikük visszaadja a reményt, persze, benne leszünk még a szintben. És csodák csodája, valóban felérünk, de milyen állapotban?! Igyekszem mosolyogni a csippantós srácra, de szegény megijed, én csak jót akartam. Viszont azt mondja, innentől lefele, ne aggódjunk, hát most aggódunk csak igazán, iszonyatosan fáj a térdem, H-nak a combja, a lefele is kínszenvedés. De nevetünk a saját szenvedésünkön, aki ilyen hülye, megérdemli. Lefele megelőzünk egy sétáló párt, felfele viszont elképesztően lassan vánszorgunk, simán visszaelőznek, H leül egy fához, karjába temeti a fejét, látom, hogy most kell neki egy kis biztatás, mert itt tényleg nem érdemes maradni. Első szóra jön, én lepődöm meg a legjobban, és valahogy feljutunk az utolsó dombra. Kijelentem a pontőröknek, hogy én akkor most inkább maradnék is, amire azt felelik, nyugodtan, de egyébként 2 km a cél.

Na igen, a 42-50km kozotti resz viccnek is rossz! Eloszor az istentelen emelkedo, km-eken keresztul, ahol szo szerint negykezlab haladunk csak, es talalgatjuk, az elit futok mit csinaltak itt... fogadunk, hogy ok sem futottak. V egyre feherebb, aggodom erte, mar amikor a levegoert kapkodas es szedules kozben raerek. Viszont a szinet meghazudtolo formaban tortet felfele, itt mar tisztan latszik a hegyi futo elonye a sikfutoval szemben. A combom es fenekem eg, az izmaim feladni keszulnek a kuzdelmet. Minden lepes egy kinszenvedes. A baratnomre gondolok, aki masnap maraton debutot fut, es irigylem. Nekem persze egy hegyi ultraval kellett kezdenem, bolcs belatas. De mar nincs erom atkozni sem a hulyesegemet - csak erjek fel, soha sem vadaszom tobbet!
Magam sem tudom, hogy, de felerunk, es mar csak 7 km van hatra. Innen lefele kene vezessen az ut, es valoban ugy nez ki, mint ami lejt. Azert inkabb nem hiszem el, amig tenyleg nem lejt, biztos ami biztos. Az energia-szintem boven a pirosban, barmikor elfogyhat az uzemanyag. Fuge felfele megerto, de amikor lefele tovabbra is csak vaszorgunk, latom a szemeben a csalodast. Hat, gazdikak, ez meg a szokasosnal is gyengebb...Az ipodom hazudik, de azert tippelni lehet belole, merre jarhatunk. 48-at mondanek, mikor ismet emelkedni kezd az ut! 4 km itt mar lefele is lehetetlensegnek erzodik... erre most jon a hegy! Ezt mar nem tudom megemeszteni, erzem, hogy a labaim nem fogjak tudni megcsinalni. A duh es csalodottsag leterit. Sirva fakadok egy fa toveben. Szellem hugom azonban nem hagy atmenni full hisztibe, idejeben visszalebeg mellem, es ujfent lelket ont belem. Egy nagy hegymaszot idez, aki azt mondta, mindig csak a kovetkezo lepesre koncentralj. V azt mondja, nincs mar semmi hatra, csak a kovetkezo lepes. Magam sem hiszem, de a taktika bejon. A kovetkezo lepesre fokuszalok, es valahogy eljon a teto.

Na jó, jó, az tényleg nem olyan sok, van 24 percünk, hát ennek valahogy sikerülnie kéne. Kocogunk, mert sétálni pont ugyanolyan rossz, és még lassú is, nem mintha a futásunk olyan lendületes lenne. Leérünk az erdőből, H azt mondja, megállhatnánk, én pedig felettébb lelkesen engedelmeskedve levetem magam a fűbe. Utolér a mögöttünk kocogó srác, és mosolyogva megjegyzi, hogy még 800 méter. Persze, persze – mondom -, csak napoztam. De a legjobb, hogy innen sem sétálunk, hanem futást imitálva eljutunk a Kisrigóhoz, éljen, itt vagyunk, csak ne kelljen többet lábra állnom.

Az utolso ponton kellemes meglepetes er minket... meg legalabb 3 km-re szamitottunk. Ha csak 2, az tenyleg meglesz! Kicsit aggodtunk az ido miatt, de ennek elegnek kell lennie! V terde keszen van, nekem a combom faj, mint az istenverese, de 2km-t tenyleg barhogy le tudunk kocogni... Ahogy befordulunk az utolso kirire, szuksegem van egy kis pihenore. V leveti magat a foldre, es mar majdnem megijedek, amikor meghallom a reakciojat az epp elhalado srac biztatasara. Valahogy itt nekem veget er a verseny, a hugom megint viccel es nevet, az ut lejt, az elet szep! :) Hasat be, mellet ki, a celfotokon megsem nezhetunk ki nyomorultul! Kezenfogva futunk be, 7:49, megvan a pont es a polo is! Es vegre vege, nem hittuk, hogy eljon.
Azert a CCC-hez iden kevesek lettunk volna... ugyhogy a nevezesen meg erosen gondolkodunk addig :))

Ismét találkozunk kedves pontőrökkel, mindenki vidám, felszabadult – vagy bámul maga elé a semmibe (utóbbiak a versenyzők). Épp csak leülünk, már szólnak is, hogy mindjárt indul a busz, messze van? Nem, csak 200 méter. Vagyis messze.
A buszon újabb ismerőssel beszélgetünk, de én egy idő után csak elnyúlok, könyörgöm, érjünk oda. Nincs levegőm, a gyomrom már 2 órája rosszalkodik, H is hányingerrel küzd, pedig rendszeres buszozók vagyunk. Füge látja, hogy gyengélkedem, mellém heveredik, ez mindig segít.
Beérünk, H-t evés közben faggatják, milyen volt: rettenetes. Na jó, jó, de tényleg milyen? Rettenetes.
Azért zuhany után kezdünk regenerálódni, a pécsi futótársak sütivel kínálnak, én rá se bírok nézni, de H elfogadja, szegényeknek még több óra autózás van hátra. De vidámak, mosolygósak, tud ilyet a Mecsek is, meg se kottyan nekik egy kis Pilis.



2012. április 8., vasárnap

Silvestrovsky Beh - avagy krokodilkonny-dopping

Megtarthatja ezust ermet a krokodilkonny-botrany hose

Dulnak az indulatok a 2011.december 31-i dopping-botrany korul: megtarthatja 180 meteren elert ezust ermet a kepen lathato sportolo, T. Lelle 5 eves magyar-nemet allampolgar, a chrlicei ovoda igazolt rovidtavfutoja. Addigi kizarolag siros versenyelmenyek utan menedzsere 2011.december 31-en ismet futoversenyen valo reszvetelre kenyszeritette a kislanyt, aki tobbek altal vitatott korulmenyek kozott egyeni csucsot dontve 1'02"01"'-gyel a 2005 utan szuletett leanyok kategoriaban masodik helyet ert el. 


    Nevezett Lelle T. notorikus izgulo, eddigi versenyei mindegyiken mar a rajt elott, de legkesobb nehany meter utan sirva fakadt, amit edesanyja es menedzsere (B. Helga 27 eves brno-i lakos) a kompetetitiv helyzetbol adodo stressznek, illetve a rajt utan valo lehagyatasnak tudott be. B. Helga elmondta, kliense lelkierejet es kitartasat fejlesztendo, a korabbi elmenyek ellenere benevezte lanyat a varos masik vegeben rendezett, szuper-titkos, abszolut nem reklamozott es emiatt versenyzok altal kis szamban frekventalt versenyre. Elutasitotta a vadat, miszerint arra szamitott volna, hogy Lelle az alacsony versenyzoszamok miatt akkor is dobogora jut, ha utolsokent er be. B. Helgat allitasa szerint meglepeteskent erte a teny, hogy gyermeke korcsoportjaban csak 5 leanygyermek indult, es a kislany altal elert 2. hely ertekebol az edesanya szemeben fenti teny nem von le semmit.


    Szemtanuk beszamoloja szerint T. Lelle a rajt elott sajat krokodilkonnyeit itta, majd a rajt utan tovabbi elhullatott konnyekkel probalta a mogotte futok szamara sikossa tenni a rekortant. Mas szemtanuk latni veltek, ahogy B. Helga a futo hatara tette a kezet es ily modon "tolta" a gyermeket, aki, miutan a nagyobb gyerekek mogott leszakadt, elvesztette lelkierejet es feladni keszult a versenyt.


    A konkurens edzok altal fentiekre valo tekintettel benyujtott ovast az atletikai szovetseg kivizsgalta, es egyontetuen elutasitotta. A bizottsag elnoke elmondta, a krokodilkonnyek a jelenlegi szabalyzat szerint nem minosulnek dopping-szernek, a rekortan sikossagat pedig az ejjel esett eso is okozhatta.


   A kozvelemeny furcsanak tartja, hogy T. Lelle rogton a beerkezes utan abbahagyta a sirast, es igen jo kedvre derult. Taktikat kialt tobb mas egyesulet, am bizonyitani nem tudjak: a gyermek elete elso valodi helyezeset erte el, igy a jokedv indokolt lehet. A szemelyes rekord szinten mosolygasra adhat okot.



   A hamarosan kezdodo szezon valaszt adhat a kerdesre. Ha a tehetseges atleta meg akarja nyerni maganak a kozvelemenyt, eleg bizonyitania, hogy siras nelkul is tudja hozni az eddig elert eredmenyeit. Kerdesunkre, hogy a konkurrencianak hol kell legkozelebb a ketes taktikat alkalmazo versenyzo feltunesetol tartania, lapzartankig nem kaptunk valaszt.

bh

Februar

Behozok meg egy honapot, lassuk a februart. Az istentelen hidegek miatt bringazni alig tudtam, osszesen vagy negyszer ultem nyeregbe, csak ha a szukseg ugy hozta. Futni tudok barmilyen hidegben, de a biciklin nagyon huz a szel. A kosar miatt, amit probaltam eroltetni, nem csinaltam kulon erosito edzeseket, es konditeremben sem voltam, mert edzesen erositunk egy csomot. A futast feljebb tekertem megint, es nehanyszor huztam dupla shifteket, ahol reggel elfutottam munkaba, majd delutan haza. Ezt tobbszor mixeltem biciklizessel, hogy ne legyen tul sok (Olympiatol meloba es vissza futva, kb 2x 7 km, olympia es a haz kozott bringa 2x 2.2km)

futas: 202km
bringa: 30km
kosar: 6h:25min

Belevagtam egy maraton-treningbe, ujfent, es ha isten is ugy akarja, iden el is jutok a versenyre :)) A ferjem talalta ki, es nagyon orultem neki, hogy nevezzek az Edinburgh Maratonra, es csinaljunk kore egy par napos Skocia-turat, amirol mar regen beszelunk. Az idopont majus 27, igy a felkeszulest a 28. szuletesnapomon (feb 21) unnepelyesen meg is kezdtem, meg hozza nem is akarhol, hanem Luhacovice furdo-varosban, ahova D a szulinapom alkalmabol vitt, es ahol ugyan orult hideg volt, de havas es nagyon szep, es a ferjem a varos legjobb hotelet valasztotta nekunk, igy a minusz 15 fokos hajnali futas utan 4 kulonbozo szauna es 2 medence segitett felengednem :)





 Jo kis futas volt, most mar 2 eves tradicio, hogy igy inditom a kovetkezo eletevet :)  A reggeli leven a kedvenc es legfontosabb etkezesem, nagyon elveztem a hotel szuper es egeszseges valasztekat:


 es persze nem felejtkezhetek el az oplatki-evo- es gyogyviz-ivo kurarol sem :))

2012. április 1., vasárnap

2012 Januar

Elcsusztam megint, 3 honap teljesen dokumentalatlan. Meg jo, hogy van Endomondo, annyi mindig van bennem, hogy oda beutogetem a kulonbozo edzeseket, igy vegul is csak a blabla marad le. Tobb oka van, hogy nem irtam egy ideig, az egyik fontosabb az egeszsegugyi problemam es az abbol adodo kenyszer-lazsalas, amirol sokat nem akartam aradozni, a masik jelentos ok pedig a tomor csomor, amit a futoblog-DK-es egyeb gombakent szaporodo blogok es facebook-tumultus valtottak ki belolem. Az egesz blog-iras egy nagy pozerseg tud lenni, ha a motivacio nem az oszinte on-dokumentalas es vagy szorakoztatas. Kozben viszont en mar akkor irtam ezt a blogot, amikor DK pl a bejarati ajtotol a kocsijaig is fujtatva tette meg az utat, es soha nem vagytam olvasokra, csak magamnak irtam, csak mert szeretek dokumentalni, meg hogy okulhassak a sajat hibaimbol, sikereimbol, ezek pedig meg mindig fontos es hasznos aspektusai, amiket nem szeretnek csak azert nelkulozni, mert a jelenkor epp szerencsetlen blog-irashoz.
En irom tovabb magamnak a sajat tortenetemet, es a feedemben a tovabbiakban csak keves es jo blognak lesz helye, ugy mint a Hosszutav, Mizuno, Downtown es nehany masik kisebb (Simone Lewis, Latte, etc)


Miutan a 2. fajta hormonkezeles  hasznalt, viszont ereztem, hogy szepen belekavart az amugy tok jol mukodo szervezetem egyeb (nem csak s reproduktiv) rendszereibe, 1 honap utan lealltam es megprobaltam termeszetes modon fenntartani az immar visszaallt rendet. Igy vegre komolyan vettem a doki tanacsat, erosen letekertem az edzes hangerejet, kicsit tobb zsirt ettem es nemi szenhidratot is, es amikor feljott 1,  2 majd 3 kilo, ellenalltam a mar majdnem kenyszeres kisertesnek, hogy ledolgozzam oket. Kozben gondoltam, tiszta vicc, hogy en, aki 10 evig elkeseredetten kuzdottem hiaba a tulsuly ellen, most nem csak hogy barmikor le tudom gyozni, hanem meg kell eroszakolnom magamat, hogy hizzak. Nem mondom, hogy elveztem, mert bar az erdekemet felfogva belementem, azert meg tovabbra is utalom a zsirt es a puhanysagot. Viszont a ferjem velem ellentetben kicsit sem banta a dolgot, ez most finoman fogalmaztam es nem mennek bele reszletesebben :)), de tenyleg nem allt rettenetesen rosszul, nem az a 3 kilo jott vissza, amit lekuzdottem annak idejen, hanem 3 sokkal jobban elosztott, elonyosebb kuzinjuk :)
A lenyeg meg amugy is, hogy bejott!!, most minden rendben van velem, vegre, ugyhogy megint erosen edzek es mar menekulnek a kilok, de kozben figyelek, nehogy megint gond legyen. Kicsit jobban eszem, pl tobb zsirt (zsirsavat), de a szenhidratot ujra levettem, es eddig minden tuti :) 

Januar 1-jen (foleg babonas leven) a Turanski felmaratonnal inditottam az evet (nevezesi dij: 500 ft :)), es mar elore orultem, hogy vegre egy verseny, ahol nincs tet, nem keszultem ra celzottan, nem fogok rohanni, csak szepen lefutom es megvan ez is. Ebben amugy total hittem is, sot el is rajtoltam ambiciok nelkul, de aztan magukkal huztak a tobbiek, az adrenalin, es vegul a 22 kilit (elmertek a tavot) 1:44 alatt futottam, es meg csak szet sem estem :) Hideg volt, esett, suvitettek mellettunk az autok, es a mezony rendesen szetcsuszott, osszesen indultunk vagy 90-en, ebbol 13 no. Presztizs-verseny volt ez, en ugyan nem tudtam, de a 90 indulo egytol egyik kokemeny volt, kb egy idos no (60-as, ha nem 70-es) ert be 2:15 felett, mindenki mas tolta mint a raketa, es az elso X helyen csupa helyi elit-futo vegzett :) Az elokelo 7. helyemert egy doboz Fitness zabpehely jart, aminek ugy orultem, mint mar regen semminek. Az utvonal amugy tok kiraly volt, tolunk 10 percre rajtoltunk, Dvorska, Kobylnice, Mohyla oda es vissza, erintve Austerlitz-et, fel is vezetett az emlekmuhoz, szep kis szintkulonbseget eredmenyezve :)




Elfutogattam, kosarazgattam, de nem eroltettem tul magamat. Itt vannak a statisztikak az endo-rol:

157km futas
37 km bringa
10perc uszas
5h:10p kosarlabda
1h:12p aerobic
40p pilates
1h:42p gyuras

Januar vegen harom napot Napolyban toltottem (munkaval), kerestem egy halom penzt, es mivel egyedul mentem, rel. sok idom jutott sportolni, a hotelben volt kicsi konditerem es uszoda/szauna is. Sajnos a belvarosban nem tudtam futni (pedig gyonyoru tengerparti utvonalat talaltam), de Marcianise-ben az ipartelepen ketszer is kijutottam :)


Nem baj, jarok en meg Napolyban, es akkor nem kegyelmezek a promenadnak :D Egy fel napot meg Romaban toltottem hazafele menet, ahol legalabb lejartam a labamat varosnezes kozben, ha mar futni nem tudtam. Soha rosszabb honapot! :)


2011. december 31., szombat

2011 DECEMBER

Egesz honapban nem volt erom/kedvem/kesztetesem irni, sot most sincs, a hatam kozepere kivanom. De majd evek mulva orulni fogok neki, h megeroltettem magam, es megis dokumentalva van egy egesz evem, meghozza a legjobb felnott sport-evem eddig.

Tehat a kovetkezok tortentek decemberben: a szintetikus hormon-stimulalo gyogyszerrol (ami nem hasznalt) atallitottak rendes istenes hormonkezelesre,1 tabletta 5 napig (tehat alacsony dozis). Ettol elmult az almossag es jott helyette karacsonyra ilyen olmos  faradtsag, ami nem feltetlenul rossz, igy legalabb nem szenvedtem a radikalis sport-redukciotol (annyira). Eleg sok fura es aggaszto hatasat ereztem amugy, viszonylag hamar, de azt hiszem, hasznalt is, meg egy het es kiderul. Ha meg nem hasznalt, akkor ennyi, tobbet nem veszek be ebbol sem, valami mas megoldast kell talalnom. Kiserleti nyulkodasbol ennyi is sok volt. De bizakodom :)

Megvolt az elso brnoi havas futas:

voltam otthon is, futottam Piliscsaban parat, sajnos rrrokaval es Lemurral nem jott ossze ezuttal, pedig igen szerettem volna.

Viszont, on a positive note, az orszag minden korabbinal melyebbre sullyedt, mind gazdasagilag, mind a kulfold megiteleseben, leesett a forint es osszezuhant az ingatlanpiac, egyebek kozt. Nem, varjatok, a positive note csak most jon :D tehat a korulmenyek hatasara vegre elszantuk magunkat es a rohamosan romlo penzunket lakasba fektettuk (ami november ota az erteke 25%-aval olcsobb lett, es akkor meg nem is beszeltunk a forintromlasrol), tehat tiszta haszon. Grrr, ez eleg gusztustalan, ha az ember belegondol, de mit csinaltunk volna a penzzel? Megvarjuk, amig a bank raul?! :D
Mivel erosen felujitasra szorul, most ez a project. Hatalmas poen, mindig erre vartam! :)
Ha kesz lesz, csinalok egy "ilyen volt, ilyen lett" posztot :D


A honap szamokban:
futas: 135km
bringa: 121km
kosar: 3h:15p
erosites: 25p
falmaszas: 45p
terdbebaszas falmaszas kozben: 1 de az istenes
serules miatti kenyszerpiheno napok szama: 3 (es igy is koran kezdtem ujra)


2011: Szep volt fiuk! 2012: Csak kemenyen, igy tovabb :)

hianypotlo: nov 21-30

Ugyanugy jartam, mint tavaly, igaz mas okbol: az ev vegere elfogyott a blogolo-kerozin belolem... Mindegy is, nem akarok belemenni. Itt a nov utolso 10 napja, strictly szamokban:

futas: 37.5km
bringa: 22.75km
kosar: 1h:45p
erosites:1h

2011. december 6., kedd

Torokorszagi levelek

November 13-an indultunk iden oszi nyaralasunkra, amit -eletemben eloszor- nem magunk szerveztunk, hanem aposom vette egy utazasi irodatol. Mivel o is meg en is nemet kozlekedesben dolgozunk, nagyon olcson kapunk utazasi lehetosegeket, ez a tura pl 50 euro volt, 7 ejszaka 4-5 csillagos hotelekben, buszos utazas, csak az oda-es visszajutast kellett magunknak megoldanunk. Ez szinten nevetseges osszeg, mivel az en Lufthansa ID-mmal en, a kozvetlen csaladom es un. "travel partner"-eim (=a velem utazok) az  repjegyarak toredekeert utazunk. A riziko az, hogy ha tul sokan vannak az adott jaratra, mi vagyunk, aki lemarad :) De ez az esetek max 5%-aban fordul elo.

Szoval felkerekedtunk, elreppentunk Dusseldorfba, ahol leadtuk a csemetet a nagymama vigyazo kezei koze, felvettuk apost es sogorkat, es irany Antalya! Mar eleg sokszor voltunk Torokorszagban, de bizonyos teruletek valahogy mindig kimaradtak. Kappadokiaban pl meg apos sem volt, aki pedig mar alig van hely, ahol nem jart. Nekem szemely szerint Antalya& a regio is ismeretlen volt. Egyszoval mindenkinek volt valami ujdonsag ezen a turan, es bar altalaban mindannyian imadjuk a kalandos nyaralasokat, igy az ev vegen, nemileg kimerulten nem bantuk, hogy ezuttal korbehordoznak minket es nem kell semmit magunknak kitalalnunk.

13-an este mar Alanyaban ejszakaztunk, ahol keso este, erkezes utan kozvetlenul meg gyorsan futottam egy rovidet (5.6km), csak mert az uj hely varazsa huzott :) Lefutottam a tengerpartra, aztan kicsit korbe a kornyeken, talan nem volt a legszebb terep, amit valaha futottam, de valtozatossagnak boven megtette :)



Masnap reggel Adival, a sogorommal indultunk utnak reggel 6-kor, hogy felderitsuk a terepet. Adi csak nem reg kezdett futni, de nagyon gyorsan fejlodik. Hogy oszinte legyek, jo is volt valaki nalam kicsit lassabbal futni, igy nem toltam magamat, ahogy szoktam, es csak neha tunt fel. Es a lassabb futasok - szamomra tok varatlanul - jol is estek. Nagyon szeretem Adit, es bar futni egyedul is szeretek, a jo tarsasag ritka ajandek, hat kihasznaltam :)

Lementunk a tengerpartra, aztan a mely homokban kozvetlenul a strandon toltunk kb 4km-et, az eleg faraszto volt (foleg fenekre - igazan nem tesz rosszat :)), majd visszafele attertunk szilard talajra, 8.5km lett a vege. Adi addigi rekordja 7km volt, ezt rogton megdontottuk :) Utana kicsit erositettem, majd levonultunk a spa-ba, ahol kicsit uszkaltunk, majd irany a hihetetlenul gazdag ES egeszseges bufes reggeli, rengeteg zoldseggel, salataval, gyumolccsel, 15 fele kenyerrel, sajttal, tojassal, joghurttal stb es persze kave literszamra. IMADOM a mediterran reggelit!!


Utana bejartuk Alanya-t, tettunk a labunkba kilometert rendesen, ez ugyanis szabadnap volt. Szep varos, rengeteg a latnivalo, nagyon jol ereztunk magunkat. Utana este a spa-ban szaunaval, torok furdovel lazitottunk le. Na es persze mediterran vacsora, most inkabb nem reszleteznem, mert rogton depresszios leszek :D Birnam, ha minden napom ilyen lenne!! :D


Masnap koran reggel indultunk a busszal es a csoporttal Kappadokia fele, ut kozben megalltunk az Aksarai karavanszerajt megnezni (ezt pl mar lattam), aztan Konya-ban idoztunk, mielott tovabb hajtottunk a Taurus hegyseget athagni :) Konya-ban a naszutunkon voltunk a ferjemmel, meg Lellevel a hasamban, igy kulon orom volt ujra latni. Meg kulonben is nagyon szep, foleg a Mevlana mauzoleum.


Este lett, mire Kappadokiaba ertunk, 500km buszozas utan igen jol esett egy futas! Adi eredetileg csak minden masnap akart futni, de amikor mondtam neki, hogy en megyek, kedve tamadt neki is :) Itt a Taurus hegyvonulat mogott egesz mas az idojaras, mint az Aegisz-vagy Antalya videken, igy mig ott capri naciban es egy lenge dzsekiben melegem volt, itt hosszunadrag-dupla pulcsiban fazva indultunk, aztan persze hamar felmelegedtunk. 7.75km-t futottunk, es felfedeztunk egy varoskat, ahol ilyen barlangba vajt lakasokat lehetett latni, es baromi erdekes volt, este sotetben nagyon feelinges futoterep!
Mikor otthon elmeseltuk, mit lattunk, rogton Domi es Apos is elhataroztak, hogy masnap megnezik :D Arra gondoltam, bar csak eljonne az ido, amikor a ferjem meg en egyutt fedezunk fel (futva) helyeket...


Sajnos a GPS jelzes egesz Torokoszagban eleg megbizhatatlan volt, sokszor kihagyott, igy inkabb az iPod-ra hagyatkoztunk. A terkepek inkabb csak tajekoztato jelleguek :)


Masnap reggel, 16-an ugyis tervezett futonap volt, igy fel hetkor mar kint tapostuk az ejszaka esett havat(!) :) Ugyanarra indultunk, mint elozo nap, 45 perc volt tervben. Ebbol sikeresen 1:20-at keritettunk, mivel a sok havas egyforma uton sikerult istenesen eltevednunk, es mivel elozo nap egyikunk sem toltotte le a helyi terkepet, csak az erzekeinkra hagyatkozhattunk. Na most, hogy az en erzekeimtol megdogolhettunk volna egy hokupac tetejen, azzal tisztaban voltam, de hogy Adi is ennyire rosszul tajekozodik... o megis csak ferfi! :D 13.5km es rengeteg, igen csak hegyes-volgyes tevelyges utan talaltunk haza, majdnem lekesve a reggelit! Viszont a bizonytalansagtol eltekintve gyonyoru es feelinges futas volt, imadtam!


Adi, aki januarra szeretett volna felmenni 10km-ig, igen elegedett volt magaval ez utan a kis tura utan :D Ezen a napon meg egy pici gyalogtura is volt, de persze szenior-kompatibilis, de igy is bele kerult par extra km a labunkba. Megneztunk egy masik, a fentihez nagyon hasonlo regi varost, ill. Goreme-t, gyonyoru helyek! Errefele a hegybe vajt templomoknak, hazaknak es a hegy belsejebe festett freskoknak nagy tarhaza lathato, es a 8.szazadi keprombolas ellenere sok minden megmaradt regebbi korokbol is, illetve a keprombolas kozben is festettek azert, csak embert nem, es kesobb mindent megtettek, hogy kompenzaljak ezt az idoszakot, amennyiben minden tempom MINDEN falat befedtek freskokkal. Tenyleg nagyon impressziv.


Az ebed egy masik bufes helyen volt, es a salatamba -vesztemre- halat valasztottam, amibol ugyan csak par falatot ettem (eleg rossz volt), de az is elegnek bizonyult, hogy estere rosszul legyek. Meg lementem vacsorazni, es ettem is kicsit, de mar itt fura volt, hogy tesztat kivanok es kenyeret, es nem telt bele fel ora, forditott iranyba tavozott belolem minden, amit elozoleg lenyeltem. Lazas is lettem, hirtelen, klasszikus etelmergezes. Az ejszaka lazalmok kozott telt, de betakaroztam mint a kisangyal, es reggelre egy tocsa izzadsagban, kodos fejjel, de viszonylag emberi formaban ebredtem. Hiaba, megint bizonyitast nyert, mennyire eros a testem.
Erre a napra egy hosszabb gyalogtura volt betervezve Cavusin kornyeken, igy nagyon fontolora vettem, hogy otthon maradok, de aztan vegul megis mentem. Delelott egy kotelezo ekszer-gyar latogatas volt tervben (ok szponzoraltak az utazast, igy ez alol csunya lett volna kibujni), es delutanra jobban lettem, igy a tura is belefert :) Nagyon szep volt, es iszonyuan elveztuk, jo hogy vegul mentem!


Kappadokia foleg ezekrol a fallosz-jellegu koformaciokrol hires amugy, amik kozul egyedul a "teve" alkalmas 18 alatti tartalmakban valo megjelenitesre :D


Este csak orultem, hogy tuleltem a mergezest es mar enni is tudok, futasra eznap nem gondoltam. A kovetkezo reggel viszont mar hajnali 5-kor kint rottuk az utat, Adi es en, es terkeprol latszik is, hogy ezuttal biztosra  mentunk: le sem tertunk az utrol :)) Adi 5.5 kili utan hazament tusolni, en meg meg ratettem kicsit. A vege 8.1km lett, es erdekes modon Adi leszakadasa utan sem gyorsitottam fel: standard 5:25-30-as tempot tartottam. Jol hozzaszoktam ezen a heten, azt hiszem Mondjuk el sem igen faradtam, csak az ido fogyott el :)



Reggeli, majd pontban 8-kor buszba szallas es irany a Taurus hegyseg, meg egyszer, csak most a masik iranybol. Ezt az 500km-et mar csak egy fold alatti varos, Kaymakli megtekintesevel tortuk meg, ami tok erdekes volt, csak kicsit szuk :) Ezek a fold alatti varosok a rendes varosok alatt, ill. kozvetlen kozeleben voltak vajva, es haboru, veszely idejen a varos teljes lakossaga a fold ala koltozott. Igy allitolag megmenekultek, es tobbszaz fold alatti varosrol tudunk, de en nehezen tudtam elkepzelni, hogy az ellenseg hogy lehetett olyan hulye, hogy ha egyszer mar felfedeztek egy ilyet, ne keressenek minden kihalt varos alatt egy nepeset...
atkeles a hegyeken... es ujra Antalyaban:


Estere ertunk Antalyaba, ahol meg zaras elott gyorsan lenyomtunk 25perc gyurast a kezdetleges konditeremben Adival. Sajnos szaunazni nem maradt idonk, pedig nagyon szerettem volna.


Masnap, 19-en sport-szunetet tartottunk, mert kora reggeltol keso estig programunk volt. Meg egy szponzort meg kellett latogatnunk (bor-designer ceg, jo kis cuccok, csak sajnos csillagaszati arakon), majd varosneztunk, hajokaztunk, este pedig a belvarosban csavarogtunk par orat. Itt megint meleg volt, csupa orom az elet :)
 




Este pedig a BVB jatszott, igy kimentunk egy sportbarba meccset nezni, mit csinalhattam volna 3 elvetemult foci-rajongo kozott?! :D
Masnap hajnalban meg utoljara futottam egyet, de itt a strand nagyon sotet volt, ugyhogy maradtam az utakon a hotel-keruletben. Nem mondom, hogy nem futottam mar szebb vagy erdekesebb helyeken, de legalabb mondhatom, hogy Antalya sem maradt ki:


7km reggel 5-kor:


6:30 reggeli, es 7-kor mar vitt minket a busz a repterre :( Persze az 5% bejott, nem fertunk fel a jaratunkra, es vegul 4-en 3 iranyba repultunk, de senki sem Dusseldorfba: Adi es Domi Stuttgartba, Hans Hamburgba, en meg, utolsokent Becsbe. 32 Euroert meg igy sincs pofam panaszkodni :D

A het merlege: 50.5km futas, 30p erosites, es rengeteg seta. Es egy fantasztikus nyaralas fantasztikus tarsasagban, nem mellesleg :D