Kicsit el voltam kenődve az elmúlt hetekben, de már sokkal jobb, és ezt nagyrészt a múlt szombati versenynek köszönhetem :) És ennek ezegyszer nincs köze (legalább is nem direkt) a futáshoz :)
Pedig az életem utóbbi éveiben a futás segített át a nagyobb buktatókon (és elhihetitek, volt egy két kurva nagy kátyú, amikbe fejjel lefele estem bele), és biztos voltam benne, hogy ez így is lesz most már örökké, ha megcsalna a férjem, elvesztem az állásom, rákos leszek, stb, majd csak futok és túlélek. A saját túlélésemről így nem volt kételyem, az egyetlen félelem, ami időről időre gyötör, a lányom és a férjem egészége, épsége, velük kapcs. kicsit paranoiás vagyok. Ők tök más kategória. Jobb nem is beszélni róla.
Szóval amikor a doki azt mondta, hogy hanyagolni kéne a futást, sportot, és hízni, éreztem, ahogy egy határozott mozdulattal kihúzza a lábam alól a talajt az Élet. Nevezhetjük Jóistennek is, de mindegy. Ebből a szarból most mi fog kihúzni?! Rendesen döndültem. Tök jó szókép, de fájt mint az istennyila, mert én, (sajnos), ha valamit csinálok, csak komolyan. Szórakozni, hobbiból ezt-azt elkezdeni nem nagyon szoktam, és ha mégis, általában arra is rákomolyodom hamar. Szóval persze nem azt mondta a doki sem, hogy mostantól egy tapodtat sem, csakhogy nekem minden vagy semmi, heti 2-szer kocogni nem fogok. Akkor inkább nem tudom.
Szóval eljött a Vokolo Priglu, a Cseh Mizuno Cup Series Brno-i etapjának ideje, amin a több depis hét után, ahol (nem szándékosan) nevetségesen sokat futottam a kevesebb helyett (biztos nem dacreakció), eszem ágában sem lett volna indulni, ha nem neveztem volna be már júliusban. Így is vacilláltam, az idő is szar volt, és egy-az-egyben türözte a hangulatomat, de aztán gondoltam, hogy már milyen rég vártam a tó körüli futást, egyedül nem csinálnám úgyse, elmegyek rá és lezárom vele a szezont.
Így is történt. Egyedül mentem, férj és Lelle maradtak az otthon száraz melegében, én meg kisalináztam a tóhoz és megpróbáltam beleélni magam a versenybe. Persze szar volt, amerre néztem, izgatott futók melegítettek, mind egészségesek, egyiknek sem mondta senki, hogy ne fusson. Látszott, hogy sokan készülnek PB-re, sokan döntenek egyéni rekordot a 14 kilivel. A júliusban megadott 1:10-es célidőmmel, csak mert nekem ez még kellett, beállítottak az előkelő 3. startzónába (0:55-1:15), ahol nők alig, aki mégis, mind inas, izmos, vékony (az ő testük mitől bírja jobban?!)
De észrevétlenül kiderült az idő, és ha akartok telegrafált metaforát, rögtön húzhattok párhuzamot a hangulatommal, meg az életemmel is. Futottam, mint az ökör, tudtam, hogy nyugodtan beleadhatok mindent, rosszabb már nem lesz. Felső határon nyomtam neki, nem voltam teszten, de pontosan érzem, mikor ott vagyok. Rátapadtam egy búvár-pólós srácra, volt is tüdeje, tolta rendesen. Inas volt, vékony, én egy lehettel mögötte. Az út fel-le, fel-le vitt, felfele toltam ahogy kifért, lefele engedtem. Nagyobb lejtőkön alig bírtam alászedni a lábamat, úgy kiengedtem. Akik (volt pár beton-combos hegyi futó) felfele előzgettek, lefele ismét lemaradtak mögöttem. Lelki füleimmel hallottam, ahogy magukban morognak, hogy
csak mert 2m hosszúak a lábai, de nem szégyelltem el magam, mint általában szoktam. Ha már másom nincs, hosszúak a lábaim, nyeljétek a poromat. Saramat, a történelmi hűség kedvéért.
A táj gyönyörű volt, körülöttünk az őszi erdő, sárga-rőt levelek, lila árnyékok, jobb kézre a fáradtan csillogó tó. Időnként elpöfög egy régi komp. Ahogy a Veveri kastély alatt átfutottam a kis fahídon, iszonyúan örültem, hogy eljöttem. Sütött az őszi nap, és minden békés volt, persze kivéve a szívverésemet :) Az rendesen dübörgött. De a szívem király, bír mindent, nem árul el, mint egyes más testrészeim... A szívemet lehet túráztatni.
10k körül kezdtem érezni, ahogy rámülne a fatigue. De nem hagytam magam. Máskor ilyenkor kicsit belassulnék, de most erőnek erejével tovább toltam. Éreztem, hogy állnak be a combjaim. Erre a versenyre nem készültem célzottan, hetek óta nem résztávoztam, nem volt taktikám. Nem gondolkodtam, terveztem, csak hagytam a futóösztönt működni. Hallottam, hogy tapadnak rám is, páran mögöttem. Hallottam, ahogy nehezül a légzésük. Egy fiú egyenesen hangosan nyögött minden kilégzésre. 12kilinél igazán elég volt. Ha tehetem, megállok. De jöttek mögöttem, és a búvár srác kicsit elment, nem hagyhattam, belehúztam. Az utolsó kili keserves volt. A cél erős emelkedő közepén van, a sprintet erőnek erejével kellett kiszenvednem. Ki az isten tesz célkaput 10 fokos emelkedőre?
Kifutottam magamat, ahogy kell. Baromi jó érzés volt. Elvettem, ami járt: banánt, narit, teát. Máskor verseny után, előtt, mindig kínosan ügyeltem, hogy ne zabáljak, főleg ne szénhidrátot, hadd égjen az a zsír, de most a kényszer totál leesett rólam. Ettem mint aki megérdemli. A doki verdiktje óta valahogy fokozatosan vesztette a jelentőségét a diéta. Hogy ez jó vagy rossz, még nem tudom, de az biztos, hogy ellazultam. Egész évben, sőt tavaly óta, mint a gép toltam az edzést, és olyan tisztán ettem, mint a profi atléták. Több proteint nyeltem, mint levegőt, az egyszerű szénhidrátoknak még az ízét is elfelejtettem. Most valahogy légüres térbe kerültem... nincs nyomás. Nem vagyok kövér. Nem vagyok túlsúlyos. Nem vagyok még csak normális sem: vékony vagyok. Tiszta röhej. Jöjjön a banán :D
Akartam egy Mizuno Precisiot Fit-et csináltatni, de hosszú volt a sor, letettem róla. Helyette a VIP bejáratnál álló rendező kislányokat megkérdeztem, hogy hol lehet zuhanyozni. Utólag azt gondolom, hogy az angol miatt azt hitték, fontos külföldi versenyző vagyok, mert udvariasan beinvitáltak a VIP zuhanyzóba, ahol nem volt sor állás. Nem tiltakoztam. Levetkőztem, beálltam a forró víz alá, gőzölögtem. Éreztem, hogy égnek belül a combizmaim. (Gergő, vértezd magad, jön a régen várt erotika :D) Már törölköztem, amikor bejött egy lány. Ha azt mondom, hogy nagyon magas, nem mond nektek semmit, nem tudjátok, hogy én 181 cm vagyok. Ő biztos volt 195, lehet több is. De arányos, szép. Megkérdezte, van-e hajszárítóm. Beszédbe elegyedtünk. Én öltöztem, ő vetkőzött. Pár perc alatt kiderült, hogy mindketten kosarasok voltunk - én Juniorban abbahagytam, ő tavalyig válogatott volt, Valencia, Istanbul, Brno, sokfele játszott klubcsapatokban. Aki űzött valaha csapatsportot, tudja, van abban valami nagyon feelinges, amikor az ember meztelenül beszélget az öltözőben, és kicsit sem zavartatja magát. (bocs Geri, itt a vége. szex nem volt.)
Idő, helyezés, még több szénhidrát és a pozitív végkimenet: a 2. részben, mert már elaludtatok olvasás közben :D
Folyt köv!
HETI TTL:
futás: 50.3km
bringa: 99.5km
séta: 3km
08 SZO
10:35
1.5km futás 7:30 : bemelegítés
11:00
14.1km futás 1:04:40 : Vokolo Priglu
07 PEN
38km bringa: ki a tóhoz, kicsit tévelyegve, rajtcsomag felvétel, vissza a városba, kicsi ügyintézős kitérő. Jó kemény volt így egybe, esett is, belefáradtam...
06 CSU
11:40
15.5km futás 1:20p : király kis felfedezős futás, olyan kicsi ösvényeket találtam, sőt még erdőt is, egy rövid szakaszon, amikről nem tudom, hogy nem tudtam! Itt vannak a rendes futóútvonalaim közvetlen közelében... tök jó volt! Nem siettem, de volt benne szintkülönbség is rendesen, na meg terep.
15:00
3km gyaloglás 30p (a defektes bringámmal a szervízbe)
15:45
5.2km bringa 15p (haza Lelléért)
05 SZE
15:20
9.1km bringa (Olympiánál defekt miatt a bicaj leragadt :( )
04 KED
05:30
9.2km bringa, 29p (melóba)
14:45
10.2km futás 55p (melóból)
03 HET
15.7km bringa, munkába és onnan haza (Popelovától felültem a buszra, totál kimerültem...)
02 VAS
14:15
22.3km bringa, ügyintézős kör (1h:06)
22:00
9km futás 48p alatt (Turany kör)
