2011. június 27., hétfő

26.het - jun19-25

Azzal kezdeném, hogy a héten 5-ször futottam :) Már írtam múlt héten, hogy kicsit felkúszott a mérleg mutatója (v 1.5 kilivel), és aztán a hét végére ugyan lejjebb ment kicsit, de nem teljesen. Így elhatároztam az öt futást, és most szombatra helyre is állt a rend :)  Sajnos testzsírt nem tudok mérni itthon, de érzésre azt mondanám, hogy csökkennie kellett, mert amióta biciklivel járok minden nap, eléggé megnőttek a lábizmaim, de emellett nem vagyok nehezebb, mint előtte, ergó valami másnak le kellett olvadnia :) Na nem jéghegynyi zsírról beszélek, talán csak fél kiló vagy ilyesmi lehet :)

Szóval tök jó hét volt! A legtöbb futást és biciklit munkába- ill. onnan hazafele regisztráltam, tömegközlekedésre be sem tettem a lábam :) Szombaton megint éjfélkor futottam haza, az nagyon feelinges volt, a vaksötét bicikliúton, patakcsobogás, lábdobogás, harasztzörgés, szívdobogás, a madarak, az illatok és (hál'istennek) semmi más :)  A konditerembe sajnos idő hiányában nem jutottam el, így intervallumokat nem futottam a héten, viszont a "hosszabb" egységet végre természetben sikerült megejtenem :)
Ez utóbbi nagyon poén futás lett! Elhatároztam, hogy ha törik-ha szakad, keresek végre egy erdős pályát itt a közelben, elindultam hát az egyetlen irányba, ahol még nem ismerem a terepet, délnek (kifele a városból). Persze hihettem volna a műhold térképnek, ami váltig állítja, hogy közel-s-távol semmi erdő errefelé, de nekem a kora délutáni hőségben meg is kellett tapasztalnom :)) Viszont találtam tök jó szántóföldeket, egy hatalmas zúgó villanytelepet, ahol konkrétan attól féltem, mindjárt felrántanak a kábelek, nagyon durva volt! Majd kiértem a következő faluba, ahol pár iskolásfiú úgy megnézett, mint aki ufót lát, gondolom arrafelé a futó ismeretlen fogalom..?! Vagy csak annyira szarul néztem ki?... Hazafele aztán találtam egy pár sor faültetvényt, így legalább volt egy kis árnyék, viszont rögtön beszedtem egy kullancsot is, alsó lábszárra. Szerencsére egyben kijött. Végül 15 kila után, céklát megszégyenítő színben beestem a lányomért az oviba, és rögtön jól el is mentünk a strandra, ezt a futást muszáj volt rendesen levezetni :)

Sajnos teniszre nem került sor, mert Kas és én épp ellentétes shifteket dolgoztunk, de majd jövő héten! És ami a legjobb: pénteken megyek haza Pestre, már alig várom a jó terepfutásokat a hugicámmal, plusz ha lenne, szívesen lemennék egy futóklubra is! Majd kiderül.

Az Ultra Balatonosoknak nagy gratulációk ezúton is, különös tekintettel Gergőre és az ő 5:27-es átlagú első szakaszára!! Azilinha-nak pedig MINDENT BELE a hétvégi szuper-kihívásra! :)


Heti TTL:
futás: 48.8km
bicaj: 51.75km
erősítés: 12 perc (2 alk.)


25 SZO   éjfél (effektíve VAS)
9 km futás 48:30 alatt. Azért ilyen lassú, mert többször megálltam összehasonlítani a GPS és iPod értékeit a bicikliút felfestésével, kalibráció végett.
24PEN 
05:20  9.2km futas 45p alatt (munkába), utana 7p felsőtest erősítés a mólón (40has, 20 fekvő, 20-20 csípőejtés)
15:00  9.2 km keró, munkából haza

23CSU    05:45
9.2km bringa munkába

22SZE   13:45
15.1km futás 1:20h alatt.

21KED  05:30  

6.3km futás 32 perc alatt:
Melóba a busz vonalan, 2 megállo busszal, bicikli út. Utána meg hasaztam-törzsemelgettem 5 percet a mólón, korülöttem békésen járkáltak a vigyázatlan városi kacsák.









20HET   de.
24 km bringa: be a varosba, kis bevasarlo korut, haza.

19VAS
05:20   9.2km 45 p alatt.  Szépen frissen befutottam munkába, nem esett irtózatosan jól de azért szörnyű sem volt. Sajnos erősíteni nem maradt már időm :(
14:30   9.35km bringa 30 p alatt. A bicaj a garázsban várt, hazatekertem vele, csak vásárolni álltam meg út közben.

3 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen, nem vagyok rá méltó :-)

    VálaszTörlés
  2. Es meg mennyire hogy melto vagy :-) nagyon inspiralo a mega-gyors fejlodesed, es lassuk be, 5feles kilometerek mar tenyleg eleg komolyan jok, nem csak ugy "magadhoz kepest"... :-)

    VálaszTörlés
  3. Magácska mit csinál mostanság, hogy felém se néz? Vártam a lelkedező kommenteket a videókra, 5 percenként frissítettem, de semmi. Facebookon persze ír. Kitörlődtek a könyvjelzők? Na gyerünk át a blogomba lelkendezni, és ne forduljon ez elő mégegyszer :-)

    VálaszTörlés